Ferences Szentek

Szent Berárd és vértanú társai

 Szent Ferenc 1219-ben hat szentéletű társát a hitetlenek közé küldte, hogy hirdessék köztük Krisztus tanítását. Egyikük, Vitálisz testvér azonban Spanyol­országban megbetegedett és nem tudta folytatni útját. Öten mentek tehát to­vább: Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz. Közülük az első három pap volt. Coimbrában, a királyi városban néhány napot időztek, aztán a mohame­dánok megszállta Sevillában prédikáltak. Be akartak menni a mecsetbe is, de a mohamedánok kiabálva ütötték, verték őket. Így jutottak el az uralkodóhoz, ahol egyre bizonygatták, hogy az egyedül igaz vallás Krisztus vallása, Moha­med hamis próféta. A fejedelem halálra ítélte őket, de mégis úgy rendelte, hogy ha elhagyják az országot, életben maradnak. Ok elhagyták Sevillát, de nem vissza, hanem Marokkó felé vették útjukat és ott is hirdették a keresztény hitet. Börtönbe vetették őket. Az itt tartózkodó Don Pedro infáns kieszközölte az emírnél, hagy a hithirdetők az 6 foglyai legyenek. Berárdék azonban innen megszöktek, s a fővárosban, Marrakesch-ben ismét prédikálni kezdtek. Újból elfogták s börtönbe zárták őket. Az emír kegyetlenül megkínoztatta őket, s amikor látta, hogy a kínzással nem megy semmire, nőket és pénzt ígért nekik, ha mohamedánok lesznek. A vértanúk ezt felelték: „Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük.” Akkor az emír kegyetlen haragra lobbant, felkapta kardját és egymás után fe­jükre mért ütésekkel saját kezével végzett velük. Ez 1220. jan. 16-án történt. A szent rendalapító, amint meghallotta a vértanúság hírét, boldog elragadtatás­sal felkiáltott: Most már van öt igazi kisebb testvérem. A vértanúk földi marad­ványait hamarosan Coimbrába vitték, ahol Isten csodákkal megdicsőítette őket. Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsők között volt Ferdinánd ágostonrendi kanonok, a későbbi Páduai Szent Antal. A Ferenc-rend első vér­tanúit IV Sixtus avatta szentté 1481-ben.

 Keresztelő Szent Péter és vértanú társai

Japánban a 16. század második felében jezsuita hittérítők működtek szép eredménnyel. A császár, Taykosama azonban féltette uralmát, főleg a megtérő előkelő emberek miatt. Ezért 1587-ben kitiltott az országból minden külföldi misszionáriust. Titokban azonban többen is maradtak. A manilai kormányzóhoz kérelem érkezett Japánból, hogy küldjön ferences misszionáriusokat. Így ment Japánba Keresztelő Péter atya néhány társával, akiket a császár barátságosan fogadott. Az ő szóbeli engedélyével prédikáltak, néhány kolostort és kórházat is alapítottak. 1596-ban azonban a császár kiadta újabb rendeletét a misszionáriusok kivégzésére. A keresztényüldözés oka a pogány boncok áskálódásán kívül egy spanyol kereskedelmi hajó ügye volt. A hajó rakományát lefoglalta a császár. Az egyik spanyol hajós azt a meggondolatlan kijelentést tette, hagy majd a spanyol király előbb misszionáriusokat, majd katonákat fog küldeni megtorlásul.

1596. decemberében elfogtak hat spanyol ferences misszionáriust (négy pap, két laikus testvér) három jezsuitát (Miki Pál fogadalmast és két novícius társát) és tizenöt japán világi hívőt, akik legtöbben a ferences III. rendhez tartoztak. Három fiatal is volt köztük: a 15 éves Tamás, a 13 éves Antal és a 12 éves Lajos. Mindannyian készek voltak a vértanúságra és a szenvedésekre. Kimondták felettük a halálos ítéletet. Ennek jeléül jan. 2-án Meakoban levágták bal fülüket és orrukat, majd megkötözve kocsira rakták őket és egy hónapon át városról városra kísérte őket kétszáz katona. Útközben Péter atyának volt még ideje arra, hogy írjon híveinek, ebben a levélben kifejezi mindannyiuk örömét, hogy Krisztushoz hasonlóan halhatnak meg. Útközben hozzájuk csatlakozott még két japán keresztény, akik szolgálatukra voltak. Őket is a vértanúk közé sorolták. Így a vértanúk száma huszonhat lett. A Nagaszaki melletti dombon, a „szent hegyen” keresztre feszítették őket. „Istent dicsőítve és hitüket hirdetve haltak meg dicsőségesen” IX. Piusz 1862-ben avatta őket szentté.

 Pisai Boldog Angellus

 Neve az Agnus (bárány) szó kicsinyítő alakja, ejtése olaszosan jobb: Angellusz. Pisai nemesi családból származott, maga Szent Ferenc vette fel a rendbe. 1219-ben a rendalapító Pacifik testvérrel együtt Galliába küldte, hogy ott a Rendet letelepítse. Mint diákonus Párizsban a rendház első házfőnöke, majd később az alakulófélben lévő rendtartomány kusztosa lett. A nép, a kirá­lyi udvar, a papság szentéletű testvérnek tartotta. 1223-ban a rendi káptalan nyolcadmagával Angliába küldte az angol rendtartomány megalapítására. Hárman voltak közülük angolok. 1224-ben érkeztek meg Angliába, ahol az első éveken nem volt biztos lakóhelyük, sokat szenvedtek éhségtől, hidegtől, de mindezt örvendező lélekkel viselték. Hamarosan többen kérték felvételüket a Rendbe, köztük kiváló képességű fiatalok, úgyhogy egymás után létesültek a rendházak. Ezek között különösen jelentős volt az oxfordi, ahol az alap1tás 1229-ben történt. Itt a klerikusok megfelelő oktatásban részesültek, minthogy az egyetemi város volt. Agnellus kiváló tanárokat is hívott (pl.: Robert Grossetete), később más híres ferences magiszterek oktattak itt, a század végén Duns Scotus János. Az oxfordi ház mintául szolgált a többi ferences stúdiumház számára.

Amikor Agnellus mint tartományfőnök 1230-ban részt vett az assisi káptalanon, 12 volt az angliai rendházak száma. A káptalan kérésére itt pappá szen­teltette magát. Még két évig állt az angliai tartomány élén. Érdeme az angliai tartomány megszervezése; fel tudta ébreszteni a fiatalokban a szabályok hűsé­ges megtartására és a tökéletességre való törekvést. Szabad idejét imával, elmélkedéssel töltötte. A szentmisét, zsolozsmát sokszor könnyek közt végezte. A szentek halálával halt meg 38 éves korában, az oxfordi rendházban. Soha ­meg nem szűnt tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
 

Parzhami Szent Konrád

 Bajorországban Parzham községben született. Tizenketten voltak testvérek. Birndorfer Jánosnak hívták. Néhány osztályt sikerrel kijárt, aztán a földművez munkára fogták, nem tanulhatott tovább, pedig szeretett volna pap leni. Serdülő korában szülei meghaltak. Szabadidejében imádkozott, vasár­naponként távolabbi községekbe is elment szentmisére, litániára. Huszonkét­ évesen Aigenben megismerkedett Dullinger atyával, ez a buzgó pap lett lelki­ atyja, akihez négyhetenként eljárt elvégezni szentgyónását. Ilyenkor éjszaka elindult, hogy az ötórás gyaloglás után időben Aigenben legyen. Ezt télen-­nyáron megtette kilenc éven át. A szerzetesi hivatást lelki atyja is erősített benne, ő biztatta, hogy Altöttingben a kapucinusoknál jelentkezzen. Fel is vet­ték 31 éves korában. Hogy nem volt könnyű az otthontól való elválás, egy levele tanúsítja: „Ami kedves és drága volt nekem, mindenről le kellett mon­danom. Ez volt Isten akarata.” Két évi jelöltidő után Laufenben töltötte az újoncévet. Innét azonnal Altöttingbe helyezték a Szent Anna kolostorba kapusnak.

Itt, Szűz Mária kegyhelyén töltött több mint negyven esztendőt. Munkáját apostoli feladatnak tekintette, az alamizsna mellett lelki vigaszt, erősítést adott mindazoknak, akik hozzá fordultak. Türelme fogyhatatlan volt. Szűz Mária iránti tiszteletére rávilágít novíciusi éve alatt tett 11 pontos elhatározása közül az egyik: „Azt akarom, hogy lelkem szüntelenül lángoljon égi Anyám, a Boldogságos Szűz iránt. Igyekezni fogok az ő erényeit elsajátí­tani.” A rózsafüzért állandóan balkezében tartotta. Ha tehette, a lépcső alap: szűk szobácskába, az ún. Szent Elek cellába vonult imádkozni, onnét tabernákulumra lehetett látni. A mai napig ide helyezik a sok kérő és köszönő levelet, melyek Konrád testvér címére érkeznek. Életében s utána is sokak kérését pártfogolta eredménnyel Isten és a Szűzanya előtt. 79 éves korában ^­halt meg szent halállal. XI. Piusz pápa avatta szentté 1934-ben.

 Sienai Szent Bernardin

 Sienától nem messze, Massa Merittima helységben született. Szülei hatéves korában elveszítette, ezután három nagynénje nevelte. Sienában végezte tanulmányait. Tanítói megcsodálták gyors felfogóképességét, szorgalmát, lelki tisztaságát és szeretetét. Az 1400. évi pestis idején hősiesen ápolta a betegeket. A járvány elmúltával hónapokra vonult, hogy jövőjéről döntsön. Vagyonát szétosztva 1402-ben belépett az obszerváns ferencesek közé. Egész életében ennek a rendi életet megújítani hivatott mozgalomnak élhar^­cosa lett. 1404-ben pappá szentelték. Utána kb. 12 évig az imának, önképzésnek szentelte életét, majd 1417-ben - isteni sugallatra - megkezdte igehirdető tevékenységét. Mint vándorprédikátor bejárta Észak-Itáliát, hirdetve a szeretetet, megbékélést, küzdött az igazságtalanság, az uzsora és pártoskodás ellen. ^­Olykor oly szelíden hangzottak szavai, mint egy anyáé, máskor úgy csaptak a szószékről, mint metsző szélvihar. Gyakran a szabadban kellett felállítana szószéket, mert a templomok nem tudták befogadni a hallgatók sokaságát.

Jézus Neve tiszteletének nagy apostola volt. Egy táblát vitetett maga előtt, ^­rajta sugaraktól körülvéve kék alapon három arany betű: IHS (Jézus görög neve első három betűje - vagy a Jesus Hominum Salvator, Jézus az emberek üdvözítője rövidítése). Ez a jel azóta elterjedt nemcsak a templomi ábrázolásokban, de házak falán is. Három püspökséget is elfogadhatott volna, de ő többre ­tartotta igehirdető tevékenységét a püspökségnél. Több nagyhatású és szentéletű népszónok került ki a keze alól, így Kapisztrán Szent János, Márkiai Szent ^­Jakab. Teológiai műveket is írt. Aquilában halt meg 64 éves korában. V. Miklós pápa már hét év múlva szentté avatta.

 Páduai Szent Antal

A csodatevő (katt)

 Fontos június 13-án hálát adni Istennek Szent Antalért. Kevésre értékeljük az élet ajándékát; nem, vagy csak ritkán mondunk köszönetet Istennek, azért hogy élünk. Gyakran panaszkodunk és kesergünk az élet nehézségei miatt.

Mindnyájan különböző szolgáltatásokat veszünk igénybe mindennap. Ruhák tisztítása, televízió, mosógép javítása, fogak betömése, stb. Bemegyünk, kérjük valamely szolgáltatás teljesítését, fizetünk és elmegyünk. Ezt a szokást gyakran emberi kapcsolatainkra is alkalmazzuk. Barátságaink és ismeretségeink gyakran szolgáltatások cseréjévé válnak. Az Úristennel is néha úgy vagyunk: ügyeink elintézését kérjük Tőle; pl. új cipőt, sikeres életet. Hogy bebiztosítsuk magunkat, ugyanezen kéréseket intézzük Jézus Anyjához, Máriához is. Ezután kéréseink teljesítését a szentekhez való közbenjárással is megerősítjük. Ismerjük őket, az arcukat, mert annyiszor fordult hozzájuk tekintetünk, tudjuk, mit kérhetünk tőlük, miért fordulhatunk hozzájuk. Úgy folyamodunk segítségükért, mint egy ügyfél. Ezen kívül nem tudunk róluk semmit. Arra sem emlékszünk, hogy ezek a rendkívüli emberek azért voltak köztünk, hogy tanuljunk tőlük valamit.

A szentek közül az egyik legismertebb Páduai Szent Antal. Minden templomban megtalálható az őt ábrázoló szobor. Rendkívüli ember, aki karjaiban tartja az Úr Jézust. Annyiszor bedobtuk már pénzünket a perselybe, amely az ő nevével van ellátva. Annyiszor imádkoztunk kulcsok, iratok, pénz megtalálásáért. De nem kellene néha azt kérni, hogy segítsen megtalálni Jézust? Megtalálni az Ő arcát, amely a festmények és a gipszfigurák mögött rejlik.

Ma szeretnénk megköszönni Istennek, hogy Szent Antal élt, mert ez igazán fontos dolog, hogy Isten életet ad és akarata szerint rendezi azt. Adott nekünk nyitott szemet és fület, hogy észrevegyük azt, ami körülvesz minket. Az is fontos, hogy itt és most élünk, elkezdődik életünk, amely örökké tart, mert minden lépéssel az örökkévalósághoz közeledünk. Ezért hálát adunk Istennek, hogy nekünk adta Szent Antalt, aki a gyermek Jézus iránti szeretetével és élete ártatlanságával példát mutat nekünk.                                                

 Szent Bonaventúra

 Szent Bonaventúra 1218 körül született Bagnoregióban, Viterbo közelében. A keresztségben apja után a János nevet kapta. A hagyomány szerint a Bonaventura (jószerencse) név a súlyos beteg gyermek Szent Ferenc imájára történt csodás gyó­gyulásának emléke. 1218 körül, anyja fogadalmához híven, belépett Szent Ferenc Rendjébe. Elöljárói felismerve tehetségét, a noviciátus után Orvietóba küldték a Rend első hittudományi főiskolájára, de már egy év múlva a tudo­mányosságnak akkori legkiválóbb forrásához: a párizsi egyetemre. Növekvő hírneve nem rontotta meg alázatát. 24 éves korában tanította rendtársait, 27 éves korában pedig a híres párizsi egyetemen kezdte meg tanári működését. Pá­ratlan volt a hatása. A hagyomány szerint az őt meglátogató Aquinói Szent Tamásnak, aki megkérdezte: „Hol a te könyvtárad?" azt válaszolta a feszületre mutatva: „Ez az én könyvtáram.” 1257-ben, 36 éves korában a Rend generálisává választották. Biztos kézzel vezette a Rendet. Tudta, hogy a közösség legfőbb szabálya és ereje magának a Rendalapítónak egyénisége. Ezért a káptalan megbízásából vállalta, hogy megírja Szent Ferenc hiteles életrajzát.

X. Gergely pápa Bonaventúrát kinevezte bí­borosnak. A követek a bíborosi kalappal ott találták Firenze közelében, Hugello magányos kolostorá­ban. A Rend generálisa éppen mosogatott a konyhában. Megkérte a követeket, akasszák a kalapot egy fára, mert neki nem tiszta a keze. A bíbor Bonaventúra életének al­konypírja volt. Neki tulajdonították, hogy a görögők oly hamar visszatértek az Egyház egységébe, mikor letették a hitvallást. Bonaventúra hatalmas beszédében adott kifejezést a jelen­tős eseménynek. Már halálos betegen ment el a zsinat kö­vetkező ülésére. Visszavonult, készült a halálra. A pápa kezéből vette a szent kenetet, és a feszületre függesztette tekintetét. Így halt meg 1274. július 15-re virradó éjjel. Csodálatos, misztikus teológiai művei egy Istent igazán szerető ferences léleknek a megnyilatkozásai; filozófiai gondolatai bölcsességről, nagy tudományról tesznek tanú­ságot. A Rend második alapítója.

 Assisi Szent Klára

 Szent Klára Assisiben látta meg a napvilá­got 1193-94 körül Favarone lovag és Fortulana asszony elsőszülött leányaként. Klárának két húga volt: Ágnes és Beatrice. Édesanyjuk mindhármukat őszinte jámbor­ságra nevelte, és megtanította őket mindarra, amit akkoriban egy előkelő leánynak későbbi házassága érdekében tudnia kellett: választé­kos latinsággal tudott fogalmazni, és a háztar­tási munkák, valamint a hímzés is közel állt hozzá. Így nőtt fel, mit sem sejtve abból, hogy Isten milyen életet szánt neki. A maga idejé­ben több kérő tűnt fel Klára életében, hiszen egész lénye megnyerően bájos volt, jóságot és kedvességet sugárzott, de 1210-ben hal­lotta Assisi Szent Ferencet prédikálni, és ez megindította őt. Ferenchez fordult tanácsért, hogy mit tegyen, s ő a világ elhagyására buz­dította. Klára tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért megszökött szülei házából. A Porciun­kula kápolnában öltötte magára a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét. A rokonok minden módon vissza akarták vinni Klárát a városba, de nem tudták eltántorítani szándékától. A zaklatások miatt a Panso melletti San Angelo kolostorba került, ahol csatlakozott hozzá húga, Ágnes is. Ezt követően az Assisi melletti San Damia­no-kápolna mellett telepedtek le, ahol meg­alakult a ferences apácák első kolostora.

Nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától a vezek­lésben. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandó mérsékletre és jó­zanságra intette őket. 1244-től szinte egé­szen haláláig fekvőbeteg volt, nővéreit mégis anyai gondoskodással irányította. Örökségül hagyta a szerzetesi élet legmélyebb jelentését: másokért állni az Úr színe előtt. Ő ugyanis a kolostor csendjében, kiszakítva a világ forga­tagából, abból a felismerésből formálta meg az életet, hogy a szerzetesek az egész titokza­tos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Ezzel elzárt szegénységük apostoli értelmet nyert.

 Copertinói Szent József

 Copertinói Szent József 1603. június 17-én született Copertinóban, a nápolyi királyság egy eldugott kis falujá­ban. Földhözragadt, szegénysorsú szülei mélységes hitet, istenfélelmet és az erények szeretetét ültették a szelíd és magábavonuló József szívébe. Gyermekkora óta vágyott a szerzetesi élet után. Tizenhét éves korában a helybeli ka­pucinusok fölveszik laikus testvérnek. Gyönge szervezete és ügyetlensége miatt hét év múlva elbocsátják. Minorita nagybátyja közbenjárására a grotellai minoriták fölveszik harmadrendi testvérnek. Bizalmas gyermeki szeretettel a Szent Szüzet nagy tisztelettel övezi. Virágokkal díszíti szobrát, előtte énekel és sokat imádkozik. A gyermekded s naiv merészség mögött érett felnőtt odaadás lángol; „Az n anyám önfejű - mondotta a Szűzanyáról -, hozok neki virágot, nem törődik velük; kedveskedem neki cseresznyév­el, nem kell neki. Kérdezem hát, mit akar? S azt feleli: A szíved kell nekem. Szíved hódolata az én eledelem.« Elöljárói lassan észreveszik, hogy az ügyetlen és jelentét­elen testvér valójában Isten nagy választottja. 1615. június 19-én másodszor is beöltöztetik a minoriták, de most már klerikusnak. Tudása és tanulása gyengeségét sem tekintik és pappá szentelik 1628-ban. Bámulatos karizmákkal ékesíti Isten az ő engedelmes, alázatos és türelmes szolgáját. Eksztázisai órák hosszat tartanak, a zöldről fölemelkedik és lebeg, mintha a fizika törvényei nem lennének érvényesek rá. Nápolyban, majd Rómában az inkvizíció vizsgálat alá veszi. Természetes és szent gondolataival a bírákat zavarba hozza, mégis száműzik Assisibe, egy kapucinus kolostorba. X. Ince pápa egyik kapucinus kolostorból a másikba helyezteti, hogy a nép szeme elől elrejtse. 1657-ben végre rendtársai közé Osimóba hazakerül. Átmeneti, kétéves lelki szárazság után mennyei békét élvez. Hatvanéves korában egy orozva rátört láz viszi el. Utolsó szavai: „Keresztrefeszített Jézusom, vedd magadhoz szívemet és gyújtsd föl benne szereteted tüzét.” Szelíd mosollyal halt meg 1663. szeptember 18-án.

 Chmielowski Szent Albert

 Adam Chmielowski Krakkóhoz közel, Igolomiában született. Petersburgban, ­Varsóban mérnökké képezi magát. 18 évesen részt vesz a cári uralom ellenállási mozgalomban; futárként megsebesül, egyik lábát leamputálják. Ba­rátai Párizsba szöktetik, ahol műlábat kap s a festőművészetnek él. Elismert festőművészként tér vissza hazájába. Vallásos témájú festményei feltűnést keltenek. Még nagyobb a meglepetés, amikor 35 évesen, 1880-ban belép a jezsuita rendbe. Megkezdi a 30 napos lelkigyakorlatot, azonban olyan aggályok, kétségek támadják meg, hogy búsko­mor lesz, elküldik a rendből, sőt ideggyógyintézetbe kerül. Lelki egészségét fa­lujában a családi körben kezdi visszanyerni. Majd megismerkedik a ferences III. renddel s annak tagja lesz. Ekkor kapja az Albert testvér nevet: életében és halála után is ezen a néven emlegetik. Ezután Krakkóban műtermet bérel s tovább fest.

Egyszer találkozik egy koldussal, aki alamizsnáért kezét nyújtja feléje. Ez az élmény döntő jelentőségű lesz számára: ettől kezdve a szegények felé fordul, hogy bennük Krisztust szolgálja. Vállalja a hajléktalanok sorsát, közéjük megy, hogy segítsen rajtuk és hogy közel segítse őket Istenhez. Órákat tölt a tabernákulum előtt. Ajánlják neki, legyen szerzetes, de ő azt feleli: Mit tennének nélkülem koldusaim? Egy szép napon megjelenik földszínű csuhában nagy pártfogójánál, Dunajewski krakkói érseknél, s leteszi kezébe a hármas fogadalmat (1887). A következő évben megalapítja a Szegények Szolgái kongregációt, majd négy év múlva a Szegények Szolgálói női kongregációt ­hogy művét, a szegények szolgálatát kiterjessze és időtállóvá tegye. A szegények szolgáinak erőforrása az imaélet s mindenekelőtt Isten szeretete. Menedékhelyeket is hoztak létre Dél-Lengyelország szinte minden városában. Albert testvért nemcsak hazájában, hanem ­azon kívül is mint „második Szent Ferencet” emlegetik. A koldusok barátja gyomorrákban szenvedett és valósággal éhenhalt - mint egy igazi koldus. 1916. dec. 25-én, legkedvesebb ünnepén szólította magához az Úr. II. János ^­Pál avatta szentté 1989-ben. Sírja Krakkóban a sarútlan kármeliták templomában zarándokhely.