A minoriták a 13 aradi vértanú kíséretében

1848. október 6-a a 13 aradi vértanú napja; gyászos nap ez az aradi lakosság számára, de még gyászosabb a minorita atyák számára, mert ők voltak azok, akik utolsó perceikben együtt voltak a tábornokokkal.

Íme néhány, a szabadsághősök utolsó perceire vonatkozó jegyzet az aradi minorita rendház naplójából, Lakatos Ottó Arad története című könyvéből.

Sujánszky Euszták minorita lelkész, mint szemtanú így ecseteli a történteket: “...október 5-én fél ötkor, a helybeli várőrségből egy katonai egyén megjelent Kosztka Libor minorita atyánál, azért, hogy a tábornokok mellé kilenc papot rendeljen. A borzasztó hír hallatára a rendfőnök négy minorita papot küldött: P.Pléva Balázs, P. Vinkler Brunó, P. Bardócz Sándor, P. Sujánszky Eusztákot kérte fel a szerencsétlenek melletti vigaszra.”

Részlet Sujánszky Euszták írásából: “...vérző szívvel léptük át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított főőrház falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és amennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat, kezet szorítva, teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi is őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben, őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat, a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemelt csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhivók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életüket arra, kinek kezéből jő minden.”

Délután öt óra után hagyták el a szerencsétlen foglyokat, s miután a várparancsnok, Howiger tábornok megengedte, hogy másnap – azaz 6-án reggel – 2 órakor a várban jelenjenek meg.

Október 6-án reggeli két órakor megjelentek, s miután a várba bejutottak az atyák, ki-ki a reá bízottakat felkereste. Virrasztottak a nagylelkű foglyok, és amennyire lehetett, szeretteiktől néma soraikban végbúcsút vettek. A legszükségesebb rendeleteket megtéve példás buzgósággal a bűnbánat szentségében és az Oltáriszentségben részesültek.

Négy tábornokot agyonlőttek, a másik kilencet bitófára ítéltek. Elindultak a kivégzés helyére a minorita atyák kíséretében, akik ott imádkoztak értük, kitartván velük a végsőkig.

Október 7-én a helyreállott békéért ünnepélyes Te Deum volt a templomban. A városi tanács, a megye tisztikara és katonasága tömegesen vesz részt a szentmisén. Kosztka Libor lelkész ékes magyar szónoklatot tartott. A mise alatt az aradi dalárda gyászdalokat énekelt. A templom gyászravatalát díszítő cserfa koszorúkat és füzéreket kivitték a temetőbe, és a vértanúk sírjára helyezték. A sírnál Vass István, a negyvennyolcas honvéd egyesület elnöke tartott beszédet.

További megpróbáltatások:

A minorita atyák számára, sajnos, ezzel nem ért véget a gyászos események sorozata, mert az ötvenes években beállott az osztrák önkényuralom.

1854. szeptember 20-án nagyszámú csendőrség érkezett a városba. Másnap behatoltak a rendházba, fölverték Kosztka Libor házfőnököt, arra kényszerítették, hogy engedje be őket. A csendőrség “a királyi magas kormány nevében” felhányta az összes iratokat és könyveket, megmotozták a szekrényeket, és az atyákat foglyul ejtették, alig engedtek annyi időt, hogy a ház kulcsait átadják Dobos Donát atyának. Kosztka Libor szerzetes társait is elvitték: Lakatos Ottót, Zetykó Kelement, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurelt és Livery Dánielt. Szeptember 22-én reggel Magyarország budai királyi kormányzósága parancsára erős katonai őrizettel Szegeden át Cseh- és Morvaország börtöneibe hurcolták őket. A magyar emigrációval való összeköttetéseik kapcsán és egy, az országban elterjedt titkos összeesküvésben való részvétellel vádolták őket. Kosztka Libor, Zetykó Kelemen, Csüdör Tamás atyák a fogságban haltak meg, a többiek csak 1857-ben nyerték vissza szabadságukat.